2014. október 14., kedd

Köszönjük!

Tisztelt nagyhegyesi választópolgárok!
Tisztelt Polgármester Asszony!
Tisztelt Tesület!

Köszönünk minden irányunkba leadott szavazatot, minden bizalmat és együttgondolkodást!
Gratulálunk a megválasztott képviselőtestületnek! Munkájukhoz odaadást és abból fakadó sikereket kívánunk! Bízunk benne, hogy a cél közös: Nagyhegyes lakosainak jóléte, boldogulása.

Boruzs Judit, Berecz László, Bolha Judit, Fehér Attila, Kissné Burzuk Mária, Kobialka József, Rózsa István

2014. október 10., péntek

Berecz László

Tereveim, elképzeléseim

Szeretném a környező településekkel, de különösen Debrecennel a kapcsolatokat kialakítani és szorosabbra fűzni, hiszen munkahelyek ott is elérhetők a falu lakosai számára, nem csak helyben. Ez is a fiatalok megtartását eredményezheti, és csak a közlekedés megfelelő kialakítását igényli.

Rózsa István

Terveim, elképzeléseim

Az önkormányzat vagyonát teljeskörűen felül kell vizsgálni különös tekintettel az önkormányzat tulajdonában lévő szántóföldek hasznosítására. Kiemelten fontos a munkahelyteremtés. Ezen a téren az önkormányzat és a helyi munkáltatók közötti szorosabb kapcsolatban látom az elmozdulás lehetőségét.

Fehér Attila

Miért szeretném a csapatomban látni? Hogyan képzelem el vele a jövőben a közös munkát?
- Fehér Attila, képviselőjelölt

Polgárőrként már bizonyított, jelenleg a polgárőrség vezetőjeként tevékenykedik. Tettrekészségét, talpraesett vezetői mivoltát a közelmúltban is többször megmutatta a Hajdúháti Hétmérföldes projekt modulvezetőjeként. Megbízható, határozott. Elképzeléseit a közérdek figyelembe vételével mindenen keresztül viszi. Munkája céljául a civil szervezetek és klubok sorsának egyengetését tűzte ki. Nagy álma egy mindenki számára elfogadható sportkoncepció kidolgozása és megvalósítása.




Munkahelyteremtés

Fehér Attila vagyok, a helyi polgárőrség elnöke.

Eltökélt célom Nagyhegyesen a versenyképes fizetésű munkahelyek létrehozása. Több főt foglalkoztató üzem jöjjön létre településünkön, mely hosszú távú üzletpolitikával rendelkezik.

A cél eléréséhez elengedhetetlen egy szakértői munkacsoport létrehozása, melyben fontos szempont a helyi– és a befektetői kapcsolattartó legeredményesebb együttműködése.

Sport

Az önkormányzat az érintettekkel (egyesületek vezetői, pedagógusok, klubvezetők, érintett személyek) közösen dolgozzon ki egy sportkoncepciót. Ennek pénzügyi kereteken kell alapulnia, ahol meghatározzák a rövid és a hosszú távú célokat. Külön kezelendők a versenysport és a tömegsport a célok és eszközök meghatározásánál. Tudjuk, hogy mindkettő egyformán fontos jelentőséggel bír. A versenysportoknál komoly hangsúlyt kell fektetni az utánpótlás nevelésre. A tömegsport felélénkítésére pedig a sportolási lehetőségek széles skáláját kell nyújtanunk, ha azt szeretnénk, hogy egyenlő esélyeket adjunk gyermekeinknek, lakosainknak. Tudjuk, hogy vannak új kezdeményezések a sportban, melyek még nem kapcsolódtak be a községi sportegyesületbe és ismerünk igényeket is, melyekre egyelőre nem tudtunk lehetőséget biztosítani.

Rendészet és közbiztonság

Szükséges a településünkön a renddel és közbiztonsággal foglalkozó szervek összehangolása. A közterület felügyelő, a mezőőri szolgálat, a polgárőrség és a rendőrség munkáját ha jobban összehangoljuk, sokkal eredményesebbé válik a szolgálati lefedettség Nagyhegyesen, az egyes szervek és személyek törekvése. És itt nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez mindnyájunk törekvése, hiszen a biztonságunk a mindennapi nyugalmunkat szolgálja. A szervezteti egységet az önkormányzatnál egy kijelölt személy fogja össze. A feladatokat meghatározza a napi munkavégzéshez. Az elvégzett feladatokat dokumentálja, beszámolót készít a megtett intézkedésekről a polgármester és a testület felé. Polgárőrség irányába tett kéréseket megfogalmazza. Így a folyamatos egyeztetés és a kapcsolattartás a KMB szolgálattal eredményessé teszi a most oly sokszor hiába megtett erőfeszítéseket. Későbbiekben a térfigyelő rendszerrel kapcsolatos feladatok ellátása szintén emberi figyelmet igényel majd, hiszen a bejövő adatokat figyelni, dokumentálni kell, az esetleges beavatkozást emberi erővel kell megtenni.

Civil szervezetek

Civil szervezeteinket támogatni kell továbbra is. Ők azok az emberek, akik önként tesznek a közösség javára. Ők azok, akik első szóra ugranak, ha tenni kell Nagyhegyesért. Kis költségvetésből működnek és nagy elismeréseket szereznek településünknek. Segítséget nyújtanak elesettjeinknek, gyermekeinknek egyaránt. Be kell vonni őket minél jobban Nagyhegyes életébe. Célunk, hogy minél több civil szervezet jöjjön létre, hogy közösségek alakuljanak. Az otthont nemcsak a házunk és családunk jelenti. Nagyhegyes akkor válik otthonunkká, ha közösségben élünk. Közös célok kellenek, azokat meg kell becsülni, mert csak úgy haladhatunk előre, ha együtt mozgatjuk a jövő irányába vezető szálakat.

2014. október 9., csütörtök

Kobialka József

Miért szeretném a csapatomban látni? Hogyan képzelem el vele a jövőben a közös munkát?
- Kobialka József, képviselőjelölt

A szociális és ügyrendi bizottság tagjaként, nap mint nap részt vesz a falu életében. Határozott, szókimondó személyiség. Célja munkahelyek teremtése Nagyhegyesen, korrekt bérekkel. Kapcsolatai segítségével a tömegközlekedés megreformálására törekszik. Így végre Nagyhegyes Debrecen, Hajdúszoboszló és Balmazújváros kertvárosává fejlődhet.






Kobialka József vagyok, 40 éves, nős, feleségem Krisztina, 2 gyermekünk van: Timi 9, Orsi 7 évesek. Gödöllőn a Szent István Egyetem Gépészmérnöki karán végeztem. Évek óta az Allianz Hungária Zrt vezető képviselője vagyok. Egyikünket sem itt rakott le a gólya, tudatosan választottuk Nagyhegyest lakhelyünknek. Feleségem Debreceni, jómagam Dunaújvárosi születésű vagyok, viszont otthonunknak Nagyhegyest nevezzük.

Az elmúlt 4 évben is tevékenyen kivettem a részemet az Önkormányzati munkában, hisz a Szociális és Ügyrendi bizottságnak voltam tagja. Ahol a Nagyhegyesiek mindennapi problémáival szembesültem és tettem meg mindent az igazságos és hatékony segítésért és támogatásért.

Debrecen, mint a régió legnagyobb munkaerő felvevő piaca, valamint Hajdúszoboszló és Balmazújváros is partner a Nagyhegyesi emberek munkahelyteremtésében. Ezért az egyik feladatom, hogy Debrecen-Nagyhegyes között olyan buszközlekedés legyen, ami megfelelő a munkába, iskolába járáshoz. Ebben a környező település vezetők és a Volán társaság is segítséget nyújt. Megoldást találunk, akár saját önkormányzati járat indításával is. Nagyhegyes ezzel bekerül Debrecen, Hajdúszoboszló vérkeringésébe. Az ott dolgozóknak könnyedséget ad és nem kell külön-külön autóval járni, mentesülnek ezen, plusz költségektől. Ráadásul, jobb eséllyel indulnak bármelyik álláskeresésben.

Nagyhegyes önmagában még kicsi, viszont a környező településekkel összefogva komoly lobbi tevékenységet tud végrehajtani, mely a falu és a térség megerősödését hozza magával. Így feladatomnak tekintem a környező településekkel minél jobb és eredményesebb kapcsolatok kialakítását. Jelenlegi munkámnak köszönhetően és mivel korábban a Hajdú-Bihari Napló terjesztési vezetője voltam, így szinte minden településen meg van a kapcsolat és a támogatás a terveim véghezviteléhez. Rengeteg jól működő települést, ötletet láttam, melyeket Nagyhegyesen is meg fogunk valósítani.

Első lépésben a közmunka program bővítése a cél, mely egy hatékony eszköz, hogy még több Nagyhegyesi jusson munkához és megélhetéshez itt helyben. Ezt tovább gondolva egy NON-profit céget hozunk létre, ahol folyamatos, alkalmazott jogviszonyban tudnak majd dolgozni, korrekt bérrel!

Bolha Judit

Miért szeretnék vele dolgozni?
- Bolha Judit, képviselőjelölt

Fiatal, lendületes, határozott személyiség. Okos, érti a szakmáját és ezt a szaktudását szeretné kamatoztatni a falu pozitív irányú fejlődésében. Jelenleg is részt vesz Nagyhegyes szakmai projektjeiben. Önállóan tud dolgozni, ami elengedhetetlen a gördülékeny munkához. Maximálisan bízok benne. Jó ötleteivel és szakmai kapcsolati tőkéjével képes hatékonyan részt venni a csapatmunkában. Nagyhegyest önellátó faluvá kívánjuk varázsolni.




Bolha Judit vagyok, okleveles kertészmérnök és környezetmérnök. Tanulmányaimat a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen - ez ma a Corvinus Egyetem része - folytattam. Ezt követően elvégeztem a Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Karán a környezetmérnök szakot. Férjem, Harangi József révén kerültem ide, Nagyhegyesre immáron 10 éve.

Van két gyermekünk, (Máté és Luca) mindketten óvodások. Jelenleg is igyekszem a faluért érdemben tenni, hiszen a „Hajdúháti Hétmérföldes” értékmegtartó és értékteremtő projekt egyik alprogramjának a „Hajdúháti Zöldláng” alprogramnak a vezetője vagyok. Célom az önkormányzat tulajdonában álló termőföldek ésszerű és gazdaságos hasznosítása úgy, hogy az ott megtermelt javakat elsősorban a közétkeztetésben használjuk fel, másodsorban pedig a piacon értékesítsük.

Hogyan?

Természetesen felveszem a kapcsolatot különböző szakértői, szaktanácsadói csoportokkal, akár a Debreceni Egyetemen, akár a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karán – velük egyébként jelenleg is kapcsolatban állok. Mivel a jelenlegi haszonbérleti szerződések jövő év végéig érvényben vannak, lesz időnk körültekintően feltérképezni a területek adottságait és aztán közösen kidolgozni, hogy mit és hogyan érdemes itt termelni úgy, hogy a fő cél a konyha minél szélesebb kőrű ellátása legyen olyan élelmiszerekkel, amelyek jó minőségűek.

Miért?

A válasz egyszerű. Egy olyan helyen, ahol a termőföldek kiváló minőségűek, az emberek nagy része mezőgazdasággal foglalkozik, véleményem szerint törekedni kell arra, hogy a falu a lehetőségeihez mérten önellátó legyen. Számos környékbeli és távolabbi településen ez ma már magától értetődő. Példát kell róluk venni, tanácsot kérni, elmenni, megnézni, hogy náluk hogyan is működik mindez. Mert működik és én bízom benne, hogy ez itt Nagyhegyesen is működni fog!

Gondoljanak csak bele, hogy jelenleg mire az alapanyagok zöme az óvoda konyhájára jut, hány vállalkozóval, beszállítóval találkozik? Mennyivel jobb lenne, ha mi magunk termelnénk meg az ott felhasznált zöldségek, gyümölcsök egy részét. A minőségről meg nem is szólva. Tudom, erre már van példa jelenleg is, de a kört bővíteni kell!

És ha már termelünk, azt csináljuk úgy, hogy ebből más is részesülhessen. A megtermelt felesleget egy helyben létrehozott feldolgozóüzemben feldolgozzuk, csomagoljuk és egy helyi kis boltban, a piacon értékesítjük. Így igazán elmondhatjuk, hogy ez a miénk, hiszen a mi földünkben termett, a mi embereink dolgoztak rajta, hogy az utána a bolt polcaira, a gyermekeink tányérjába kerülhessen. Nem elhanyagolható persze az a törekvésünk sem, hogy ezzel munkahelyet teremtünk helyben.

Természetesen ehhez az önkormányzatnak létre kell hoznia egy NON profit intézményt, ahol az itt élők iskolázottságuktól függetlenül munkát találnak és megbecsült bérért dolgoznak.

Fontosnak tartom a pályázatok figyelését is ezen a területen, hiszen ezen elképzelések megvalósítása nagyon sokba kerül, de mint ahogy én is pályázok, hogy fejlődni tudjak, úgy ez az önkormányzat számára is elengedhetetlen.

Hiszem, hogyha egy jól átgondolt és minden lehetőséget megvizsgáló programot dolgozunk ki, akkor ez a tervünk sikerülni fog!

Elképzeléseink megvalósításához azonban minden támogatásukra szükségünk van!

2014. október 7., kedd

Kissné Burzuk Mária

Miért szeretnék vele dolgozni?
- Kissné Burzuk Mária, képviselőjelölt

Roppant logikus és gyors gondolkodású, tapasztalt szakember, aki tehetségét és emberszeretetét a jövő nemzedékére áldozza. Hivatása, hogy hisz a fiatalokban. Nemcsak mint volt tanítványa, de barátként is feltekintek rá. Bízom benne, mert értékrendje szilárd és mindig a megoldási lehetőséget keresi, ha problémával találkozik.




Kissné Burzuk Mária vagyok, a helyi általános iskola pedagógusa, családos. Férjem Kiss Mihály. Három gyermeket neveltünk, nevelünk. Ők már nagykorúak. Zsuzsanna építőmérnök, Szilvia építészmérnök, Máté most kezdte meg tanulmányait a Debreceni egyetem bölcsész karán Angol- Biológia szakon. Remélem, fogja tudni követni nagyszülei, - akik a helyi általános iskolában tanítottak egy életen át - és az én példámat, tanárember lesz. Én betelepülő vagyok, nem itt születtem, de a munkám, a férjem és családja ideköt. Szeretek itt élni, szeretem az itt élő emberek szorgos munkavégzését.

1989-óta dolgozom a helyi általános iskolában. Tanítottam a felnövekvő nemzedéknek matematikát, technikát és a fizika tantárgyat. Remélem, tudták hasznosítani az általam közvetített tudást életük során. 2007-óta az iskola igazgatójaként tevékenykedem.

Munkámban és most képviselő jelöltként is Teréz Anya szavai vezérelnek:

„ Én meg tudom tenni, amit te nem,
és te meg tudod tenni, amit én nem,
együtt nagy dolgokra vagyunk képesek.”

Tudom, hogy a községnek mindig szüksége van egy olyan csapatra, akik szívesen vállalják, hogy a község és a közösség érdekeit szem előtt tartva, az eddigi eredményeket megőrizve, azokat tovább fejlesztve végzi a falu építését, szépítését, még élhetőbbé tételét. Én is részese szeretnék lenni egy ilyen csapatnak.

Mivel pedagógus a foglalkozásom és a hivatásom is egyben, számomra legfontosabbak a gyerekek, a felnövekvő nemzedék, ezért az ő érdeküket, lehetőségeik bővítését tűztem ki célul.

  • Minden gyermek számára esélyt kínálni az eredményes tanuláshoz.
  • A gyermekekkel való kapcsolatainkat az őszinteség, az emberi és szociális felelősség jellemezze.
  • A felnövekvő nemzedék olyan önismeretre, tudásra tudjon szert tenni, hogy képes legyen önállóan eligazodni a társadalom változó viszonyaiban.
  • A „testi- és lelki egészség” kiemelt fejlesztési terület - együttműködve az egészségügyi dolgozókkal, az egyházzal - szép sikereket érhetünk el.
  • Az egészséges életmód kialakítása, az egészség megtartása karban tartja a testet, kiegyensúlyozottá tesz, így sikerül megbirkózni a ránk váró egyre több feladattal. A siker és az öröm együttes eredménye, hogy az emberek jól érzik magukat.
  • Az óvodában – iskolában a magas színvonalú hatékony munka tovább erősítése, - mert ha a gyerek jól érzi magát - vidám, a szülő nyugodt, tud teljesíteni a munkahelyén, sikereket ér el. A családban megmarad vagy megteremtődik a biztonság, a nyugalom és a feltételnélküli szeretet.
  • A gyerekek, szülők, nagyszülők alkotják a nagy családot, ahol mindenkinek szüksége van a másikra. A családokra kell építeni a közösségének megerősítését.

Hogyan?

  • együtt munkálkodással (pl. faluszépítő programokkal)
  • együttes művelődéssel (pl. közös mozi, színház látogatás, kulturális napok )
  • sportoljunk együtt (pl. sakk, kerékpározás, gyaloglás)
  • A közösség építésénél fontos a múltból való táplálkozás, a hagyomány ápolása. Már itt is elindultak jó kezdeményezések. Hagyományőrzőink - ételkészítéssel (kemencében sült kenyér, kalács), a népdalkör közös énekléssel, zenéléssel gondozzák az őseinktől kapott kincseket. Tovább kell bővíteni ezeket pl. a régi mesterségek újra tanulásával - szövés, kosárfonás.
  • A fiataloktól is van mit tanulni, a modern technika az ő világuk az idősebb generáció megtanulhatja tőlük pl. a mobiltelefon kezelését, a számítástechnika folyton megújuló vívmányainak használatát.

Mindehhez szükség van egy olyan térre, épületre, ahol mindez megvalósulhat. Nagyon fontos a művelődési ház felújítása, korszerűsítése, összekapcsolása a tájházzal, a rendezvényházzal, a volt kollégiumból kialakított vendégházzal.

  • Itt a megoldás a fiatalok örök problémájára. Hova menjek, mit csináljak hétvégén? Az előbb felsorolt épületeket közösségi házzá kell összerendezni és a programokat hétvégére kínálni. Tudom, nem könnyű, hiszen a legkritikusabb, legérzékenyebb réteget kell összekovácsolni, de a falu jövője az ők kezében van. Tőlük függ, hogy hogyan fogunk, fognak élni 10- 20-30 év múlva a nagyhegyesiek.
  • Úgy kell munkálkodnunk, értéket megőriznünk, értéket teremtenünk, hogy az unokáink, dédunokáink is ebben a községben akarjon és tudjon élni.

Kérem a tisztelt szavazókat, hogy adjanak lehetőséget a fejlődésnek, szavazataikkal támogassák a fiatalságot, a jövőt.

2014. október 6., hétfő

Kedves nagyhegyesi választópolgár!

Nagyhegyesen 2014. október 12-én véget ér a jelenlegi önkormányzati ciklus. Demokratikus választásokat követően új vezetés kezdi meg munkáját október közepén.

Mindezt megelőzően a választási kampány során a polgármester jelöltek ismertetik a választópolgárokkal célkitűzéseiket, programjaikat. A választóknak jut a feladat, hogy eldöntsék, új polgármesterre van szüksége Nagyhegyesnek, vagy maradhat a régi.

Fiatalos, friss lendületet kívánok adni Nagyhegyesnek.

A FIDESZ támogatását élvezem. Ez nem azt jelenti, hogy politikus vagyok. Voltak, vannak, és bizonyára lesznek is olyan döntések, melyektől eltér a véleményem. Az emberi kapcsolatokban hiszek. Függetlenül a színektől. Még egyszer ismétlem azonban: kormánypárti támogatást élvezek. És ezt ki is akarom használni! Gyümölcsöző kapcsolatokat akarok teremteni. Forrásokat akarok Nagyhegyesre hozni.

A következő 5 éves ciklus – bár jogi értelemben véve 5 évre szól – Nagyhegyes lakóinak, nekünk, családjainknak, gyermekeinknek a jövőjét, boldogulását, lehetőségeit fogja meghatározni nem 5, hanem 15-20 évre előretekintve. Óriási a felelősség!

Nem mindegy tehát: lendületet kap a fejlődés településünkön, vagy zárkózottságban élünk tovább?

A fejlődés változást jelent. Növekedést. Változni, változtatni azonban korántsem olyan könnyű. Növekedni kényelmetlen dolog. A növekedés megfeszít, mert tágítani próbál. De ha elkötelezzük magunkat a növekedésbe, akkor már nem nyugodhatunk bele a tudatlanságba. A növekedés biztonságunk átmeneti feladását követeli. Azt jelenti, hogy feladjuk az ismerős, de korlátozó mintákat; a biztonságot, de örömet nem adó hétköznapit, megszokottat, melyben már nem hiszünk, de kényelmesebb, mint a változás. Gyakran félünk megtenni az új lépést, pedig éppen az ellenkezőjétől kellene legjobban félnünk. Aki felhagy a növekedéssel, annak vége van.

Növekednünk kell gazdaságilag, melyekre a kapcsolatok, a pályázatok nyitnak majd kaput. De ez nem lesz elég! Összetartásban és a közös akaratban is növekednünk kell. Tehetségünket akkor tudjuk kiaknázni, ha a célokért közösen képesek vagyunk tenni. Működni kell a belső kapcsolatoknak. Számos példa van településünkön a működő közösségekre. Szakköreink, csoportjaink, civil szervezeteink, baráti társaságok, utcák lakói képesek összefogni egy-egy cél érdekében. És látjuk: együtt hegyeket képesek megmozgatni! Élhetőbbé teszik otthonunkat. Ezt a mintát kell követni faluszinten. Ezt a hozzáállást kell erősíteni!

A nagyhegyesi ember büszke, mert van mire büszkének lennie. Mi tudjuk, mert megtapasztaltuk már számos alkalommal, hogy ereje van a közösségnek. Erre kell összpontosítanunk. A célokat meghatározni és közös erővel önzetlenül tenni a jövőért.

Gyermekeinknek építjük a jövőt. Azt szeretnénk, hogy a középiskolás gyermekeink büszkék legyenek arra, hogy honnan jönnek. Azt, hogy jövőjüket ide is tervezhessék. Mert az nem perspektíva, ha azt gondolja a fiatal, hogy: „El innen!”; „Falun csak betokosodik az ember, megragad a fejlődésben.” Azt kell éreznie, hogy a jövőt, a családot ide kell tervezni. Mert Nagyhegyes biztonságos. Mert Nagyhegyes családbarát. Mert az óvodánk páratlanul szép és otthonos. Az iskolánk szintén. És biztos jövőt ad. Munkahelyek vannak és a távoli munkahelyek könnyen megközelíthetők. Olyan feltételeket kell teremtenünk, hogy úgy érezze bárki, Debrecen, Hajdúszoboszló, Balmazújváros kertes övezete vagyunk. Szép, biztonságos, kényelmes, vonzó és lehetőségekkel telt otthon. Fejlődnünk kell, mert ezek a tulajdonságok mind fejlesztésre szorulnak.

A fejlődés útjára rá kell végre lépnünk! Ehhez az Ön részéről bizalom kell. Részünkről pedig adott a szakmai felkészültség, az elhivatottság. Kitartóak leszünk a lendületadásban.

2014. szeptember 29., hétfő

Lendületet Nagyhegyesnek

Kedves nagyhegyesi lakos! Kedves falubelim!

Nagyhegyes változásra készül. Legyen ennek Ön is részese!

Tegyen a jövő beteljesüléséért!

Boruzs Judit vagyok.

Arra készülök, hogy Nagyhegyes polgármestereként a múltnak járó hálával és tisztelettel, de határozott tettekkel lendületbe hozom településünket. Nyitottságot és fejlődést tervezek.

Arra készülök, hogy a magam és csapatom elképzeléseit megosszam minden nagyhegyesivel.

Nagy szeretettel várok és várunk minden nagyhegyesi választópolgárt 2014. október 07-én a Nagyhegyesi Rendezvényházba 18 órára.

Aki felelősségteljesen gondolkodik, az tájékozódik. Az érzelmeken túl értelmi tényezőket vesz figyelembe. Személyesen ismerkedik meg a faluja jövőjét tervező személyekkel és azok elképzeléseivel. Szeretünk itt élni, és még élhetőbbé kívánjuk tenni otthonunkat. Olyan jelöltek szerepelnek a csapatomban, akik a saját szakmájuk terén és a magánéletben már bizonyították, hogy akarnak és tudnak tenni a közösségért. Értékrendjük határozott.

Nagyhegyes nem csak egy település a sok közül. Nagyhegyes a mi otthonunk. Közösségként kell működnie, ahol mindenki véleménye számít. Legyen Önnek is véleménye! Legyen Neked is véleményed! Ismerje meg céljainkat, hogy azok közös célokká válhassanak. Tegyünk értük együtt! Nagyhegyesnek változásra van szüksége. Lendületet kell kapnia, hogy tovább fejlődhessen. Ehhez nyitnunk kell. A nyitás kapcsolatokat szül, így a források elérhetővé válnak. A nyitással és a friss kapcsolatokkal ötletekhez jutunk, segítséget kapunk és adunk. Dinamikussá válik településünk, életünk. Erre van szükség a fejlődéshez, a gyermekeink kiszámítható jövőjéhez.

Ez az, ami számít:

CSAK NAGYHEGYES!